Természetesen, csak azok közül, akik lehetőséget kaptak a TV2-től, hogy ebben a műfajban is kipróbálhatják magukat. A "Dancing with the Stars" zsűrijét és műsorvezető párosát már kiveséztük az elmúlt napokban, itt az ideje ugyanezt tenni a táncoló celebekkel. Vannak alapnevek közöttük, akik a kereskedelmi csatornához való kötődésük okán, szinte természetes módon kaptak helyet a versenyzők között. Ők Gelencsér Tímea és Tóth Dávid, akik az idei "Exatlon Hungary"-ben szórakoztatták a fél országot hónapokon keresztül esténként. Palik László szintén megjárta Dominikát tavasszal, mégsem ő, hanem Marsi Anikó húzza majd fel azokat a bizonyos lakkcipőket (remélhetőleg, estéről estére). TV2-s alapember Horváth Tamás is, naná, hogy helye volt az ismert "táncoló talpak" között. Noszály Sándor, az egykori Nagy Ő-ként lett ismert a teniszberkeken túl, majd eltűnt a média világából. Ez lehet neki a nagy "come back"-je, megnézzük, mi sül ki belőle. Fura lett volna, ha Détár Enikő kimarad a szórásból, ő - általában - benne van a hasonló produkciókban. Osvárt Andrea és Pásztor Anna kicsit kakukktojások ebben a csoportban, de azért az ismert énekesnőnek volt már TV2-s kötődése korábban. Győrfi Dani a népszerű mentőszóvivő, Mr. Győrfi "Hova, hova?" Pál révén lehet ismerős sokaknak, de neki nagy rajongótábora van (édesapjától függetlenül, alanyi jogon is) a közösségi felületeken. Istenes Laci szintén kötélnek állt, és a reggeli műsorsávot felcserélte az estire, Emilio pedig - valószínűleg - úgy gondolta, itt az ideje, hogy más oldaláról is megismerje az ország. Hogy kinek mi fog sikerülni a terveiből, az még a jövő zenéje. Most már tényleg nincs más hátra, mint az, hogy elinduljon a visszaszámlálás, és kezdetét vegye a TV2 legújabb szuperprodukciója... (A fotó internetes forrásból származik.)
2020.09.16. 09:08 építészke
Mindenki táncol...
Tetszik
0
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.