A közelgő tél volt a tegnap esti show központi témája, amely egy fergeteges nyitánnyal kezdődött. A műsorvezetői beköszönés után a zsűritagokkal történő - szokásos - beszélgetést láthattuk, majd elindult a szavazás. Az 1. forduló első produkcióját Mihályfi Luca és Hegyes Berci adta elő. A páros jive-ja 25 pontot ért Ördög Nóráék szemében.
Reklám után Törőcsik Franciska és Baranya Dávid folytatta a táncok sorát, a szambájukat 28 pontra értékelte a zsűri. Szabó Zsófi és Suti András slowfox-jára 29 pontot adtak Juronics Tamásék, majd újabb kereskedelmi percek következtek.
A 3. részt Tóth Katica és WhisperTon indította, a csacsacsát 27 pontra értékelték Szente Vajkék. Miután az este addigi produkcióit röviden visszanéztük, elindult a 2. forduló, amelyet Törőcsik Franciska és Baranya Dávid egy fantasztikus bécsi keringővel nyitott. Miután bezsebelték érte a 30 pontot, ismét egy reklámblokk következett.
Szabó Zsófi és Suti András quick step-je szintén maximális pontszámot jelentett a duónak a 4. részben, Mihályfi Luca és Hegyes Berci rumbája ennél 2 ponttal kevesebbet.
Miután az 5. rész elején Tóth Katica és WhisperTon szintén 30 pontot kaptak a kortárs táncukért, a zsűripontokat átváltották versenypontokká, majd a lista végén szereplők tartottak védőbeszédet a szavazatok maximalizálása érdekében. Az előadások rövid összefoglalóit követően, az utolsó 1 perces szakaszt indították el Stohl Andrásék, amelynek a végén kiderült, hogy Szabó Zsófiék és WhisperTonék jutottak tovább a nézői szavazatok alapján. Az újabb 5 perces voksolás alatt a zsűri értékelte az estét, majd a veszélyzónás produkciók rövidített változatát nézhettük meg ismét. A szavazás lezárása után kiderült, hogy Mihályfi Lucának és Hegyes Bercinek értek véget a küzdelmek. A páros ezt nem igazán bánta, és bejelentette, hogy a pletykák igazak, ők valóban együtt vannak. A széria folytatása a döntővel jövő szombaton este következik a TV2-n.
A 7. élő show krónikája... (Fotó: Internet)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.