Egy évvel ezelőtt köszöntöttük legutóbb Nagy Sanyit születésnapja alkalmából. Azóta nagyon sok minden történt a nagyvilágban, de a folyamatos változás állandóságára mégiscsak figyelmeztetnek kitüntetett napok, időszakok az ember életében. Ilyen az is, amikor meglátta a napvilágot. Sajnos, sok minden nem úgy alakult a népszerű színész életében sem, ahogy azt korábban eltervezte. A Veres 1 Színházban - például - csúszik a "Black Comedy" bemutatója, amelynek ezúttal rendezői székében foglal (majd) helyet "A mi kis falunk" egyik szereplője. Sanyi, egyébként nemcsak a színházat kedvelők körében népszerű, hiszen követői száma az Instagram-on május végére elérte a 10 000 főt, amely azóta is gyarapszik. Tavaly szeptemberben még lehetett olyan rendezvényeket tartani, amelyen - relatíve - sokan vesznek részt, így többeknek lehetőségük nyílt együtt hajókázni vele egyetlen este alkalmával a Dunán - megcsodálva a kivilágított Budapestet. Novemberben Rónai Egon készített vele "húzós" beszélgetést az ATV-n, majd a karantén idején ezek a típusú szereplések átkerültek a virtuális térbe, így Kisó-nak már csak webkamerán keresztül adott igencsak jó hangulatú interjút április elején. 2019 után idén is ő lett a nézők kedvence a Játékszínben, holnapután pedig új musical bemutatója lesz az Erkel Színházban, amely Puskás Ferenc életét dolgozza fel Veréb Tamás főszereplésével. Fentiekből is látszik, hogy igazán nincs oka panaszra Nagy Sanyinak, akinek ezúton kívánunk nagyon sok boldogságot... (A fotó a Játékszín Instagram oldala, ez szolgált a bejegyzés alapjául.)
2020.08.18. 09:11 építészke
Kerek születésnapot ünnepel a népszerű színész...
Tetszik
0
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.