Új évad, új tehetségek, de a zsűri a régi. Az ítészek megszólalásaival indult az idei széria, amelynek tegnap esti adásában az exhibicionista jelentkezők első adagját láthatták a nézők. Tehetségekben és tehetségtelen önjelölt indulókban idén sem volt hiány. Elsőként egy székesfehérvári kukást ismerhettünk meg, akit továbbengedtek a mentorok. A következő blokkban énekhanggal egyáltalán meg nem áldott versenyzők álltak a színpadra, akik - kivétel nélkül - sok-sok "nem"-mel távoztak a válogatóról. Őket egy fiatal szlovák roma duó követte, akiket egyértelműen engedtek tovább Majkáék.
A 14 éves srácok után reklám következett, a 2. részt pedig egy amatőr rapper indította, aki 4 db "igen"-t zsebelt be. Merucza Zsolt után olyan versenyzők következtek, akik azt gondolták, hogy a hangjuk világraszóló, erről azonban Tóth Andiék nem voltak meggyőződve, így hamar búcsút mondtak nekik. Földi Márk ellenben teljesen elvarázsolta gitárjá(téká)val Gáspár Laciékat, ezért neki egyenes út vezetett a táborba. A következő blokk a tehetséges indulókról szólt, majd Kollár Dea énekelte be egy Zorán-dallal a színpadot, amely maximális elégedettséggel töltötte el Valkusz Milánékat.
A 3. részt Piton professzor kezdte a Harry Potterből. Ő Gáspár Laci dalát énekelte, aki teljesen meghatódott az előadástól. Miután továbbjutott, egy nagy visszatérővel zárult a válogató 1. köre: Farkas Anikó, Ancsi ismét megmérette magát a mentorok előtt. Természetesen, gond nélkül vette az akadályt, hiszen tudatosabban énekelt, mint tavaly. A casting jövő szombat este folytatódik az RTL-en.
Új évaddal indult az "X-Faktor"... (Fotó: Internet)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.