Nem kis botrány közepette ért véget a TV2 népszerű reality-je tegnap este, amelyben pszichológusok keresnek párokat a műsorra jelentkezők között. Úgy tűnik, hogy ez a kiválasztás ezúttal nem sikerült túl fényesen, hiszen a szereplők közül csupán 2 pár mondta ki, hogy szeretné folytatni kijelölt kedvesével az életét. Reni és Brumi, valamint Judit és Szabi maradtak együtt a 6 hét letelte után (azóta azonban már egyik duó sem alkot egy párt). Minderre viharos esküvők, csavaros vacsorák, mély pszichológiai beszélgetések és sok-sok közös program után derült fény, miközben a kereskedelmi csatorna már toborozza az új szériára a jelölteket. Egy hasonló műsornak, természetesen, nem célja, hogy valódi érzelmeket ébresszen a szereplőkben, de az semmiképpen sem siker, ha a párosok többet veszekednek, civakodnak, mint örülnek egymás társaságának (legalábbis, az adásra kerülő, összevágott anyagok szerint). Ettől függetlenül, persze, lehet népszerű a sorozat, ahogy ez is az volt kereskedelmi szempontból. A folytatást pedig előbb-utóbb meglátjuk majd a TV2-n.
A párok kevesebb, mint fele mondott igent a 6. hét végén... (Fotó: Internet)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.