A címbéli jövő idő - természetesen - megtévesztő, hiszen a legmesszebb jutó páros kiléte már ismert, tekintettel arra, hogy egy előre leforgatott produkcióról van szó, amely nyár közepe óta "pihen", és arra vár, hogy ősszel képernyőre kerülhessen. Az RTL Klub a tegnap esti "Fókusz"-ban jelenette be, ugyanis, hogy kik szállnak versenybe ebben az évben a megtisztelő címért. A gárda - szokás szerint - vegyes, és néhány meglepetést is tartogat az ínyencek számára. Törőcsik Dániel világhírű topmodell párjával, Bíró Beával, Megyeri Csilla Molnár Zsolttal, Détár Enikő kedvesével, Kiss Péterrel, Hódi Pamela Tóth Bencével, Lotfi Begi feleségével, Rékával, Zdroba Patrik szerelmével, Bettinával, Madár Veronika pedig egykori vadászpilóta férjével, Landor Richárddal vág neki a nem mindennapi kalandnak. A legfurcsább és legmeglepőbb páros kétségkívül a nyolcadik: Muri Enikő Tóth Szabival száll hamarosan versenybe, akik már három éve alkotnak egy párt, de idáig titkolták a kapcsolatukat a nyilvánosság előtt. A fenti nevekből is látszik, hogy idén is érzelmekkel teli évadot láthatunk majd. A kezdésig sem kell már sokat aludni, szeptember 19-én kezdődik, ugyanis, a népszerű széria az RTL Klub-on. A műsorvezető páros pedig marad a régi: a szívatós feladatokat ezúttal is Sebestyén Balázs és Kabát Peti fogják osztogatni...
Az idei széria szeptember 19-én veszi kezdetét. (Fotó: Internet)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.