Aki azt gondolja, hogy a hazai bulvár világában már mindent hallott, nagyon téved, ugyanis nemrég egy olyan sztori derült ki az ismert színészről, amelyet sokan hitetlenkedve fogadtak. Nem elég, hogy a "Barátok közt" egykori színésze szeretőt tartott a felesége mellett, az ismeretlen hölgy két évvel ezelőtt gyermeket is szült - de nem neki. A 2010-es "X-Faktor"-ban feltűnt énekes akkortájt közelebbi viszonyba került egyik rajongójával, akivel házassága alatt is folytatta a titkos viszonyt. Évente néhány alkalommal összejöttek, hogy jól érezzék magukat, de az egyik ilyen eset után teherbe esett a titokzatos rajongó. Mivel Solti Ádám évek óta mesterséges úton (is) próbálkozott a feleségével, hogy babájuk legyen, nem lett volna "kívánatos" ennek a gyermekáldásnak a nyilvánosságra hozatala, ezért az érintettek megpróbálták eltitkolni Solti Bernadett előtt a kisfiú létezését. Mivel azonban egyre jobban szorult a hurok a fiatal színész nyaka körül, a felesége pedig - egy banális véletlen folytán - rájött a titkos viszonyra, kénytelen volt előállni a teljes történettel, amely mindenkit sokkolt. Úgy tűnik, hogy a fiatal feleség azóta már megbocsátotta férje "botlásait", és együtt folytatják életüket, de ez egyáltalán nem lesz egyszerű feladat. A kétéves kisfiú édesanyja pedig - egyelőre - hallgat... (A fotó internetes forrásból származik.)
2022.05.09. 14:10 építészke
Megdöbbentő titka volt Solti Ádámnak...
Tetszik
0
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.