A népszerű színésznő megdöbbentő vallomásáról a Blikk írt. Szorcsik Viki 37 éves öccsét két hónappal ezelőtt veszítette el, miután Béla több kórházi kezelésre szorult, amelyekben nem foglalkoztak vele a megfelelő módon, megalázták, semmibe vették. A "Jóban Rosszban" egykori főnővére azért állt ezzel a szomorú történettel a nyilvánosság elé, hogy ez többé senkivel se fordulhasson el. A színésznő testvére májzsugorban és veseelégtelenségben szenvedett, és otthoni ellátása már nem volt biztosítható, ezért a salgótarjáni kórház helyett a budapesti Honvéd Kórházba került - bízván a fővárosi jobb ellátásban. Onnan rövid idő múlva átszállították egy másik egészségügyi intézménybe, ahol a műtét utáni kezelését nem végezték el rendesen, így a sebe elfertőződött, és vérmérgezést kapott. Ezt követően, a szülei hazaszállították, majd néhány órával később elvesztette az eszméletét, és életveszélyes állapotban került a városi kórház intenzív osztályára. Ott azonban már nem tudták megmenteni az életét, néhány nap után meghalt. Szorcsik Viki és családja nagyon összetört Béla elvesztése után, nem szeretnének kártérítést kérni, csak a figyelmet felhívni a kiszolgáltatott emberekkel szembeni - sokszor embertelen - bánásmódra... (A fotó internetes forrásból származik.)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.