Saját közösségi oldalán adott nemrég hangot értetlenségének az ismert színész, mert a Vidám Színpad korábbi közleményéből tudta meg, hogy már nem ő a teátrum művészeti vezetője. Annak a bizonyos Facebook-posztnak a színház megújulása és a tavaszi nyitás volt a témája, amely érintette a személyi állományban bekövetkezett változásokat is. A Vidám Színpad nemrég reagált Straub Dezső korábbi bejegyzésére, amelyből az olvasható ki, hogy nem minden úgy állja meg a helyét, ahogy azt a színész leírta. A legfrissebb közlemény szerint, folyamatos egyeztetések voltak az érintett felek között, amelyek nem vezettek eredményre. Jelenleg nincs Straub Dezsőnek élő megbízási jogviszonya a színházzal, így követelése sem lehet feléjük. Mivel azonban úgy érzik, hogy a népszerű színész a jó hírnevükben ejtett csorbát a közösségi médiában közzétett levelével, ezért jogi lépések megtételét helyezték kilátásba a hasonló megnyilvánulások esetére. Azt gondoljuk, hogy ismét egy olyan ügynek lehetünk tanúi, amely arról szól, hogy a korábbi vezetővel megegyezni képes Straub Dezső az új koncepciót - Böröndi Tamás halála után - már nem volt képes elfogadni, ragaszkodott a régi jól bevált rendszerhez, beidegződésekhez. Ez azonban új vezetőnél nem minden esetben hatékony, ezért került sor a fent részletezett kenyértörésre. Bízunk benne, hogy - mindezek ellenére - mind a két fél hamarosan megnyugszik majd, és megtalálja a békés együttélésükhöz vezető utat... (A fotó internetes forrásból származik.)
2021.11.09. 18:58 építészke
Beperelhetik Straub Dezsőt...
Tetszik
0
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.