A népszerű színésznő és fia voltak Friderikusz Sándor legutóbbi vendégei az "Életünk története" című széria harmadik évadában. Szinetár Dóra a beszélgetés elején elmondta, azt gondolja, hogy vannak sorsszerű születések, és Marci világra jövetele pont ilyen. A szimpatikus fiatalembernek, egyébként, eléggé hektikus volt a viszonya az édesapjával, miközben Bereczki Zoltánra is apaként tekintett. Makranczi Zalánnal pedig mindig haveri volt a viszonya. A családban óva intették a színészi pályától, mert azt gondolták, hogy inkább legyen egy tisztességes foglalkozása. Jelenleg kerttervezéssel és kertépítéssel foglalkozik Marci, amely hobbinak indult nála, majd meghatározó lett az életében. A vidéki fellépésekkel kapcsolatban az volt a benyomása, hogy a "Sportarénába vezető út nagyon sok sörsátorral van kikövezve", amely szintén disszonáns volt neki. A 20 évvel, majd a 40 évvel későbbi önmagukkal szembesítette őket Fridi a műsor második felében, amely előbb megnevettette, majd meghatotta őket. Bíztak benne, hogy azokban az években is rendezett körülmények között, boldogan élhetnek szeretteikkel és azokkal, akik fontosak nekik. Legyen így... (A fotó internetes forrásból származik.)
2021.10.17. 14:14 építészke
Méltósággal öregedett meg Szinetár Dóra...
Tetszik
0
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.