Úgy tűnik, hogy legendás színésznőink nem tudnak visszavenni a tempóból. Nemrég Oszvald Marikáról írtunk, aki csak azért lassít az életvitelén, hogy a színpadon - lehetőleg - ne szerezzen maradandó sérüléseket. Molnár Piroska pedig már járni is alig tud, mégis a színház és a televízió élteti. A színésznőnek három színház hat darabjában összesen tizenhat előadása lesz az elkövetkezendő hetekben, miközben a "Keresztanyu" című sorozat címszerepét is alakítja. Még egy fiatal szervezetnek sem lenne kevés az előbb felsorolt munka, Molnár Piroska azonban mégsem vesz vissza a tempóból. Ahol tudják, a stábtagok segítik a mozgását, a jeleneteit pedig tömbösítve veszik fel annak érdekében, hogy minél kevésbé legyen megerőltető számára a feladat. Kollégái szerint, a legendás színésznő mindenkivel kedves, profi, bár, ő maga is úgy gondolja, hogy hetvenöt éves kor felett már érezhető az idő múlása. Az előző évad végi visszavonulása elmaradt, mert - saját elmondása szerint - az ember nem hagyhatja - csak úgy - cserben a közönségét. Mindkét térde operációra szorulna, de az hónapokra történő kiesést jelentene neki a színházi életből, ezért inkább a két járást segítő bot segítségét választja. Közben pedig Haumann Péterrel szeretne készíteni egy közös darabot, amely - amolyan - hattyúdal lehetne mindkettőjük pályafutásának lezárásaként... (A fotó internetes forrásból származik.)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.