Gondolat - Ébresztő

Ez az mai első bejegyzés a blogon. Ez egy szomorú bejegyzés a blogon. Tegnap délután jelent meg, ugyanis, egy poszt Szilágyi Sylvi közösségi oldalán, amelyet változtatás nélkül közlök: "Borzasztó nehéz leírni e sorokat, de szükségesnek érezzük, nem akarjuk titkolni. Szofit hétfőn, akut limfoid leukémiával diagnosztizálták, a kórházi kezelés azonnal megkezdődött. Ezzel hirtelen belezuhantunk minden szülő leglidércesebb rémálmába. Azt hittem, tudom, mi a pokol, vagyis sejtettem, de a neheze még csak most jön. Nem tudjuk, miért, hogyan, és miért pont velünk történt. Egyelőre, felfoghatatlan számunkra. Ugyanakkor száz százalékig biztosak vagyunk benne, hogy kicsi lányunk, életünk értelme hamarosan meggyógyul, és még erősebben és egészségesebben folytatja útját az életben. Kevesen tudják, de a gyermekkori leukémia nagyon jó arányban gyógyítható. Teljesen, minden későbbi következmény nélkül. Nem vagyunk egyedül, és a számtalan pozitív példa erőt ad. Reméljük, a mi példánk is erőt fog adni másoknak. Egyben nyomatékosan kérünk mindenkit; a rajongókat, a sajtót és ismerőseinket is, hogy ne keressenek. Se telefonon, sem írásban, sem pedig személyesen. Nem fogunk válaszolni, a kéretlen látogatókat pedig, bármilyen jó szándékkal is jönnének, el fogjuk utasítani. Tudjuk, hogy mindenki jót akar, de nekünk most az az első, hogy összekapaszkodjunk, és gyermekünket minden erőnkkel segítve átvészeljük az előttünk álló nehéz hónapokat. Szofi lelkét, nyugalmát senki és semmi nem zavarhatja. A férjem és a magam nevében is nagyon szépen köszönöm, hogy ezt megértitek, és tiszteletben tartjátok! Szilvi".

Lányos apaként, akinek - ráadásul - ugyanakkora gyermeke van, mint Caramelék kislánya (néhány hét a különbség csupán) nem tudok nem belegondolni, hogy ez a poszt sokakkal hasonló módon megtörténhet, sajnos. Egyik pillanatról a másikra. Miközben sok szülő hajszolja a sikert, a pénzt, a csillogást, pont a legfontosabbat nem adja meg a gyermekének: a közös játékot, a közös szórakozást azzal, akit - talán - a legjobban szeret a világon. És amikor történik egy tragédia az életben, a "miért éppen mi?" (rosszabb esetben, a "miért éppen én?") kérdés köré csoportosulnak a gondolatok, de ezeket úgysem tudja megmagyarázni az ember - sem magának, sem másoknak. Azokban a pillanatokban derül ki, hogy mennyire esendő az ember, és mennyire tehetetlen - sok esetben -, amikor a saját gyermekéről van szó. Olyankor már nem fontos a pénz, sem a karrier, sem a megszerzett javak, a legfontosabb kérdéssé (és kéréssé) az egészség válik. Lányos apaként én sem tudom, hogy mit tennék hasonló helyzetben. Csak remélni tudom, hogy sosem kerülünk hasonló helyzetbe.

Lehet Caramelt és családját - egyébként - szeretni, nem szeretni. Lehet az énekes munkásságát elismerni, tagadni. Lehet a fiatal feleség életét követni, elutasítani. Azt gondolom, ebben a szituációban teljesen mindegy, hogy celebről vagy nem celebről van szó, mert ebben a szituációban nem illik mutogatni, ócsárolni, szidni - sem a családot, sem annak tagjait. Nem tudhatjuk, hogy közülünk valaki mikor kerül ilyen helyzetbe, és akkor a remény és a segítség sokat jelenthet, ahogy jelen esetben Sylviéknek is sokat jelent, biztosan. A celebvilág többi része, egyébként, valóban "összefogott", és jókívánságokkal, biztatásokkal halmozza el a közösségi oldalon a családot, amelyhez csak csatlakozni lehet, illik. Ezt teszem én is...

(Bocsánat mindenkitől, aki hosszúnak érezte ezt a bejegyzést, de köszönöm, ha végigolvasta. Ezúttal nem kerül szavazásra érdemes kérdés a végére - a téma komolysága okán.)