HTML

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Celeb-cunami, avagy bulvárhírek első kézből...

Celeb-cunami, avagy bulvárhírek első kézből...

Friss topikok

2014.01.27. 06:09 építészke

EUROVÍZIÓ!!! - Elindult az idei válogatás...

A tavalyi évhez hasonlóan, idén is megválasztásra kerül az a magyar dal, amelyik hazánkat képviselheti majd májusban a nemzetközi mezőnyben... Ennek a versenynek az első állomása volt a tegnapi...

A_Dal_2014_logó.jpg

Tegnap este 10 nóta mutatkozott be, amelyek közül 6 jutott tovább a középdöntőbe... A műsor egy kis emlékezéssel indult, amelyben a 2013. évi csatára és ByeAlex-re gondolhattunk vissza, sőt, a produkció főcíme is a 'Kedvesem' című dalra íródott... Ezt követően színpadra lépett a két műsorvezető, Novodomszky Éva és Gundel Takács Gábor... Azt hiszem, hogy a Magyar Televízió két állandó pillérét küldte csatasorba, hiszen ha bármelyikükkel is történne valami, gondban lennének a szerkesztők és a rendezők... Kis bevezető után sor került az este fellépőinek bemutatására, majd ugyanezt tették a zsűrivel is... Idén egy kicsit megújult az összetételük, hiszen Rúzsa Magdi, Csiszár Jenő és Rákay Philip mellé Kovács Katit ültették be, mert a tavalyi győztes inkább 'A Dal' digitális kommentátora lett... A "lihegőben" Rátonyi Kriszta és Harsányi Levente kápráztatta el a nézőket és a versenyzőket, de nagy dologra nem számítottunk... No, nem is kaptunk ilyet, a műsor folyamán Kriszta volt a biológiai díszlet, Levente pedig a harsány (!) jókedv szimbóluma... Miután Gundiék ismertették a játékszabályokat, egy kis dán nyelvleckét is adtak annak apropóján, hogy az idei megmérettetés Koppenhágában lesz... Egyébként, minden előadó kisfilmjének a végén is volt egy-egy dán mondat - nyelvtanulás okán...

Az első fellépő a 'Group'N'Swing' volt... A kisfilmjükből kiderült, hogy vidám zenekarral állunk szemben, és a próbák alatt is sok mókában volt részük... 'Retikül' című dalukra reagálva, Rákay Philip megjegyezte, hogy ő egy kicsit elfogult, és jó zenekarnak tartja a bandát, Kovács Kati gratulált, és minden hangot a helyén talált, Csiszár Jenő azt mondta, hogy így kell kezdeni egy show-t, Rúzsa Magdi pedig szintén elfogult volt, mert járt már az együttes koncertjén... Ennek megfelelően, 9-9-8-8 sorrendben kapott pontot a zenekar... Cserpes Laura folytatta a sort, akinek az derült ki a kisfilmjéből, hogy megvalósult az álma a tavalyi indulással... 'Úgy szállj' című nótája kapcsán Rúzsa Magdi örült, hogy újra látja, Rákay Philip pedig most magabiztosabbnak érezte őt a tavalyihoz képest... Előbbi 7 pontot, utóbbi 8 pontot adott az előadásra, Kovács Kati 6 ponttal, Csiszár Jenő pedig 7 ponttal jutalmazta az énekesnőt...Harmadikként Lil C lépett színpadra, és a 'Break up' című dalt adta elő... Kisfilmjének üzenete az volt az emberek felé, hogy tartsanak ki, és ne adják fel álmaikat idő előtt... Csiszár Jenő szerint, vérbeli mai dal született, amelyet valaki szeret, valaki nem, Kovács Kati pedig a nóta dinamikáját, lendületét, fiatalosságát emelte ki... Ezek után, a tévés-rádiós 7 pontot, az énekesnő 8 pontot, Rúzsa Magdi 7 pontot, Rákay Philip pedig szintén 8 pontot adott... Oláh Ibolya következett, aki az '1 percig sztár' című dallal indult... A kisfilmje szerint, a nóta stílusával nincs tisztában, de az biztos, hogy a mai fiataloknak szánja... Rúzsa Magdi visszarévedt a dal alatt azokba az időkbe, amikor még csak ült a televízió előtt, és számára most indult be az este, Csiszár Jenő pedig azt mondta, hogy Ibolya a színpadra termett... Az énekesnő 9 ponttal, Jenő szintén ugyanennyivel jutalmazta a 'Megasztár' egykori versenyzőjét, Philip és Kovács Kati pedig 8-8 pontot adott neki...

Ezt követően Rátonyi Kriszta készített egy feledhető gyorsinterjút Ibolyával, Harsányi Levente pedig a "lihegőben" beszélgetett az előadókkal... Majd az 'Extensive' következett, daluk címe a 'Help me' volt... A kisfilmben elmondták a nevük magyarázatát és azt is, hogy kb. másfél éve zenélnek együtt... Kovács Katinak nagyon tetszett, de egy kis bizonytalanságot érzett bennük, Rákay Philip pedig az ilyen fiatalos produkciók miatt szereti ezt a műsort... Ennek megfelelően, az énekesnő 8 pontot, a vezérigazgató-helyettes szintén 8 pontot, Rúzsa Magdi és Csiszár Jenő peidg 7-7 pontot adott az együttesnek... Szabó Leslie nem sokkal később azt kérdezte dalában, 'Hogy segíthetnél?'... Kisfilmje szerint, ez a nóta egyetlen este született meg, nem teljesen popzene, inkább globális problémákkal foglalkozó dal... Rúzsa Magdi kicsit megkönnyezte a produkciót, Rákay Philip pedig azt hangsúlyozta, hogy létezik egyéni felelősségvállalás is... Ezek után, az énekesnő 10 pontot, az egykori zenetévés pedig 9 pontot adott Leslie-nek, amelyet Kovács Kati és Csiszár Jenő 8-8 ponttal egészített ki... Hien következett a 'The way I do' című dalával, amely - a kisfilm szerint - utcán sétálva született, és friss, dinamikus érzetet kelt... Kovács Kati hiányolta azt, hogy az ifjú énekesnő nem ordította ki magát eléggé, Csiszár Jenő ellenben nem hiányolta a dögöt, viszont megjegyezte, hogy Hien keresi a stílusát... Ezért ő 9 pontot adott, míg Kovács Kati csak 7-et, Rúzsa Magdi és Rákay Philip pedig 8-8 ponttal honorálták az előadást...

A színfalak mögött Rátonyi Kriszta Hien-nel beszélgetett egy keveset, majd Harsányi Levente készített interjút Cserpes Laurával és Lil C-vel... Ezt követően a 'Depresszió' állt színpadra, daluk címe 'Csak a zene' volt... Kisfilmjükből kiderült, hogy szeretnek új dolgokat kipróbálni, és elég zúzós, népszerű zenekarnak vallják magukat... Kovács Kati szerint, nem a nyugdíjas klubok dala ez, de neki nagyon tetszett, Rúzsa Magdi pedig nagyon bírja ezt a stílust, otthon is hallgat ilyet... 9 és 8 pont volt az énekesnők értékelése a dal kapcsán, amelyet Philip és Jenő 8-8 ponttal egészített ki... Marge, azaz Batta Zsuzsanna következett, akinek 'Morning light' címet viselte a versenydala... Kisfilmjéből kiderült, hogy a szövegírést intuitív tevékenységnek tartja, és jelenleg kisbabát vár... Rákay Philip szerint, a nóta gyógyító három perc volt, Csiszár Jenő pedig intelligens, tetszetős popzeneként aposztrofálta az előadást... Ennek megfelelően, 10 és 9 pontot adtak a hölgynek, Rúzsa Magdi szintén 9-et, Kovács Kati pedig 8-at tett ehhez hozzá... Király Viktor zárta az első adás versenyzői körét, aki a 'Running out of time' címet viselő dalával indult... A kisfilmjéből kiderült, hogy ő most nagyon boldog, és azt a remek tanácsot adta nekünk, hogy élvezzük az életet... Csiszár Jenő szerint, a modern retro stílust profi módon csinálja Viktor, Kovács Kati pedig - noha nem kérdezték - a hajlítgatások profizmusát emelte ki... Rákay Philip szintén alaposan benyalt az énekesnek, amikor az egész családját profinak nevezte... Mind a négy zsűritagtól - egyébként - a maximális 10 pontot kapta az ifjú énekes, és így kialakult az automatikusan továbbjutók mezőnye... Az előbb említett Király Viktor mellett Marge és Szabó Leslie érezhette magát a legjobbak között... Ezzel azonos időben elindult a nézői szavazás is, amely alapdíjas formában került megvalósításra... Bemutatták a nézői ajándékokat, majd Harsányi Levente biztatta szavazásra a képernyő előtt rekedteket a versenyzők által...

Visszanézhettük a daluk egy-egy részletét, majd Rátonyi Kriszta diskurált egy felejthetőt ByeAlex-szel, akinek produkcióbeli szerepével az adás végéig nem sikerült tisztába kerülnöm... Az újabb visszanézés és a megismételt nézői ajándéközön bemutatása után egy extra produkció került színpadra: Kovács Kati és Bereczki Zoltán énekelte el a 'Most kéne abbahagyni' című örökzöldet - természetesen, nem élőben... Mielőtt utoljára is belenézhettünk volna a produkció-montázsba, Kriszta és Levente még egyszer buzdított a "háttérből", majd a továbbjutókkal beszélgettek... Utoljára megnéztük, mit nyerhettek azok, akik szavaznak, ezt követően pedig a zsűri véleményezte az estét... Az utolsó egy percben Gudel Takács Gábor monológját hallgathattuk, majd a szavazás lezárásra került... Bevonultak a továbbjutók, és kiderült, hogy a nézők Oláh Ibolyát, a 'Group'N'Swing' csapatát és a 'Depresszió' együttest juttatták a középdöntőbe... Miután mindenkit sikerült a színpadra invitálni, elköszöntek a műsor házigazdái, és bíztak a jövő heti folytatás sikerében... ByeAlex pedig az online műsort folytatta a weben - 'mégiscsak helyére kerülnek az emberek és a dolgok' - jeligére...

A végére pedig egyetlen intelem az olvasóknak: nem fenyegetésképpen írom, de jövök én még divatba...

Szólj hozzá!

Címkék: dal eurovízió előadás verseny szavazás műsor csiszár jenő gundel takács gábor zenekar rúzsa magdi harsányi levente produkció zsűri magyar televízió kovács kati rákay philip novodomszky éva továbbjutó byealex rátonyi kriszta


A bejegyzés trackback címe:

https://majti.blog.hu/api/trackback/id/tr335784957

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása