Tegnap este megint volt szerencsénk a feleségemmel egy vérbeli komédiát megnézni a Madách Színházban, amelyben Benedek Miklós és Gálvölgyi János lubickoltak a főszerepekben...
Az ajánló szerint, Willie Clark és Alfred Lewis az amerikai kabaré aranykorának híres párosa, akiket mindenki a 'Napsugár fiúk' néven ismer... Al és Willie igaz jó barátok a magánéletben, és egymáshoz hű komédiások a színpadon... Ez a békebeli állapot egészen addig tart, míg Alfred úgy nem határoz, hogy visszavonul... Ezzel azonban nemcsak saját sorsáról, hanem Willie életéről is dönt... A 'Napsugár fiúk' soha többé nem lépnek közösen színpadra... Azonban a szakítás után 11 évvel nagyszabású televíziós műsor készül a Vaudeville kabaré aranykoráról, amelyben újra akarják éleszteni a híres duót... Ekkor kezdődik a történet, melyben a több, mint 10 éve egymással szóba sem álló színészpár, Alfred és Willie ismét találkoznak... A darab kettejük kapcsolatáról szól, és arról, hogy végül felül tud-e kerekedni sértettségükön a szakma iránti szenvedély és az egymás iránt érzett barátság... Aki meg szeretné nézni a színházi darabot élőben, ezúttal ne lapozzon tovább...
Természetesen, ez a darab is többről szól, mint pusztán a szórakoztatásról... Miközben Willie és Alfred egyre közelebb kerülnek egymáshoz, a néző is elgondolkozhat emberi kapcsolatain, és azon, hogyan szeretné azokat helyrehozni... Ha szeretné helyrehozni egyáltalán... Két idősödő színész zsémbes mindennapjait megnehezítik a kimondott és ki nem mondott szavak, gesztusok, érzelmek... Ezek törnek felszínre a darab folyamán, és ennek lesz a következménye Willie szívinfarktusa is... Miközben Alfred kimért higgadtsággal kezeli a köztük kialakult helyzetet, szeretné jóvá tenni a múlt sérelmeit, de berögzött mozdulatain nem tud - vagy nem akar - változtatni... Willie pedig - mintegy utolsó kapaszkodóként - ezeket a mozdulatokat nevezi meg - többek között - a viszony megromlásának egyik okaként... Ez a Neil Simon-mű nem olyan pörgős, mint ahogy ezt a mai világban - esetleg - elvárnánk, viszont mély mögöttes mondanivalóval rendelkezik az emberi esendőségről és halandóságról... Nem késő megbocsátani senkinek, és soha nem késő kimondani egy régi sérelem okán, hogy "bocsánat"... Nagy Sanyi remekül hozza a kissé szerencsétlen unokaöccs figuráját, Benedek Miklós és Gálvölgyi János pedig hatalmas színészi alakítást nyújt a darabban... Igazi jutalomjáték ez mindkettőjüknek: Benedek az utolsó percig határozott és roppant elegáns marad, Gálvölgyi pedig az első perctől kezdve piszkálódik, és nem nagyon érdekli a körülötte lévő világ... Mígnem végleg egymásra találnak, és együtt költöznek be egy színészeknek fenntartott idősek otthonába... És így lesz happy end-je a Szirtes Tamás által rendezett műnek, amelyet régebben olyan párosok vittek sikerre, mint Feleki Kamill és Balázs Samu vagy Haumann Péter és Garas Dezső... Manapság ugyanezt teszi a Benedek-Gálvölgyi duó, amelyért tegnap este (is) sokszoros vastaps lett a jutalmuk... Ha valami, akkor az az erő és energia élteti a színészeket, amit maximálisan megértek (és irigyelek is valahol)...
A végére pedig egyetlen intelem az olvasóknak: nem fenyegetésképpen írom, de jövök én még divatba...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.