Gondolat - Ébresztő

Azt gondolom, hogy az életben sok mindent ki kell próbálni... Még azt is, hogy néha elhagyjom a blog által magamnak szabott kereteket, és egy kicsit a magánéletbe engedek bepillantást... A barátnőm jóvoltából, ugyanis, tegnap kora este újabb pipa került egy megvalósított álom jelölőnégyzete mellé...

Elöljáróban csak annyit, hogy én eléggé szeretem a sebességet... Tehát, kézenfekvő születésnapi ajándék nekem egy élmény-autózás a Hungaroringen... Ezt Edus is így gondolta, és teljesen meglepett vele... Az utolsó pillanatig nem tudtam, hogy mi vár rám, hiszen az ajándék-kártyát az autókázásról csupán a versenypálya előtti parkolóban kaptam meg... Akkor már gondoltam, hogy valami köze lesz az ajándékomnak a helyszínhez, de a két paramétert nem sikerült helyesen összeraknom... Izgulni pedig valójában akkor kezdtem igazán, amikor kiderült, hogy itt - bizony - száguldozás lesz a javából...

Az járt a fejemben, hogy - valószínűleg - kiszuperált kocsikkal fogunk menni - mert többen álltunk a ring előtti parkolóban 17.45 előtt néhány perccel... Pontban a fenti időben felemelkedett a sorompó, és mindenki bemehetett a hazai autózás egyik (ha nem az egyetlen) igazi szentélyébe... A paddock-on áthajtva jutottunk el a boksz-állásokig, ahonnan az autókat indították... A regisztráció után néhány percet még volt alkalmunk az aszfalton sétálgatni, miközben - a fényképen túl - a valóságban is szemügyre vehettem azt a Lotus Elise-t, amelyikkel aztán köröztem a pályán... A bukósisak felvétele és a kocsi bemelegítése után elfoglalhattam helyem az "anyós ülésen", amelybe alaposan beszíjaztak... A pilóta pedig nem volt más, mint az általam majdnem napra pontosan két éve először megemlített Walter Csaba, aki magyar bajnokhoz mérten vezette a "vasat"...

Ja, és kiszuperált kocsiról szó sem volt... Ezzel a Lotus-ban bármelyik versenyen el lehetne indulni, és a bejegyzéshez tartozó képen látszik, hogy szoktak is küzdeni vele... Az első néhány kanyar drukkja után hihetetlen érzés volt robogni a kocsival, valódi adrenalin-növelő élmény... Szerencsére, Csaba annyira rutinosan vezetett, hogy a hibalehetőség esélye sem fordult meg a fejemben, miközben majdnem minden kanyarban azt éreztem, hogy fel fogunk borulni... Aztán mindig sikerült megúszni ép bőrrel a manővereket, igaz, utcai autósként én már általában a féket tapostam volna akkor, amikor Csaba még a gázon állt... A második kör elején már mertem egy kicsit kérdezni is tőle, miközben 210 km/h-s sebességgel száguldottunk a célegyenesben...

Elmondása szerint, a maximumot kihozta a kocsiból a pályán történő "cirkálásunk" közben, és én is ezt éreztem... Az a baj, hogy annak, aki nem tapasztalt még hasonlót, nem lehet leírni az érzést - egyáltalán nem hasonlít, ahhoz, amikor egy idióta mellett ülve száguldik valaki az M1-esen a határ felé 180 km/h-val... Itt minden kontroll alatt volt, és egy kicsit belekóstolhattam abba, milyen nehéz mind fizikai, mind szellemi értelemben az autóversenyzés... Hasonló tempó mellett kell odafigyelni a környezetre és mindenkinek saját magára, miközben leizzad már az elején... Persze, ezek a pilóták ehhez vannak szokva, ahogy - például - egy darus a magassághoz...

Miután megtettük köreimet, még egy kicsit szétnéztünk a ringen, hiszen nem holnap lesz újra, amikor a bokszutcában sétálhat majd az ember... Természetesen, egy kicsit szakmai szemmel is meglestem a "felépítményeket", és meg kell állapítanom, hogy siralmas állapotban vannak... A televíziós közvetítés alkalmával nem látja az ember azt, hogy az épületek nem a 21. század követelményeit elégítik ki - kívülről... Persze, belülről már más a helyzet, de - példának okáért - a néhány évvel ezelőtti Massa-Barrichello balesetben feltűnt pályakórház úgy néz ki, mint egy úttörő-tábor portásépülete... Nyilván, a felszereltéségét tekintve, meghaladja az egykori zánkai körülményeket... A célegyenes aszfaltcsíkja is össze-vissza töredezett, nem tűnik kifogástalannak... Az indító építmény a pálya mellett egy "tákolmány", és még sorolhatnám... Persze, ezek csak az én "laikus" meglátásaim, valószínűleg, minden rendben van - ellenkező esetben, aligha lehetne évről évre futam Magyarországon...

Mindent egybevetve, varázslatos kedd délutánt töltöttünk Budapesthez közel Edusnak hála... Ennél jobb ajándékot ki sem találhatott volna, köszönet érte!!! Az idő tiszta volt, a kocsi gyors, a pilóta pedig profi... Kell ennél több egy valódi adrenalin-bombához??? Aligha...

A végére pedig néhány remek tanács az olvasóknak: harcoljanak a kilók ellen dekákkal, érdeklődjenek a világ dolgai iránt, de ne higgyenek el mindent, amit az újságokban olvasnak!!!