A múlt heti szokásos visszatekintés után ezúttal a kicsit Harangozó Terire hajazó (!) Ördög Nóra a műsor tánckarának gyűrűjében vonult be a színpadra... Legalább, a szexet nem említette felvezető monológjában, ez is pozitívumnak tekinthető nála... Úgy látszik, Nánási Pál is tud ám zúzni az éjszakában, ahogy ez a tegnap esti adás mottója volt...
Az igazi bulik - ugyanis - mindig a műsor után kezdődnek, állítólag... Ennek sohasem része, természetesen, a mentorok bevonulása... Miután ez megtörtént, és a négy ítész elfoglalta a helyét, Nagy Feró máris beszólt a többieknek, Keresztes Ildikó hülyét csinált magából (már megint), Malek Miklós magabiztos volt, Geszti Péter pedig vicces (szeretett volna lenni)... Ők négyen is zúznak az éjszakában, persze, csakis abban az esetben, amikor nem a versenyzőikkel vannak elfoglalva, akik tegnap is meg szerették volna mutatni, hogy ők a legjobbak...
Az estét Kocsis Tibor nyitotta Adam Lambert 'If I had You' című dalával... A kisfilmből megtudhattuk, hogy az énekes a héten hangszalag-problémákkal küzdött, így a szokásos feszültség is kipipálásra került a műsorban... A dalban ennek szikráját sem lehetettt megtalálni, nekem annyira nem tetszett a produkció... A zsűrinek sem, igaz, abban mindenki egyetértett, hogy becsületesen "lenyomta" a nótát... Majd Geszti egyetlen megmaradt csapata, a RockTenors következett, amelyik banda egyik tagjának kisöccse a héten lett 12 éves - ez derült ki a felvezető promóból... Az általuk előadott dal Santana feat. Chad Kroeger 'Into the night' című nótája volt... Mindenkinek tetszett az előadás, Malek Miklósnak a legkevésbé... Miután ennek hangot is adott, Geszti zárta a sort egy kis biztatással... Ez nekünk, nézőknek is elkelt volna, hiszen máris következett egy kevés PH-érték-növelő kereskedelmi perctömeg, amelyet leánykori nevén reklámnak hívnak... Ebből további részletek derültek ki a jövőre induló 'Csillag születik'-ről, amelyikről én tegnap már írtam, itt: http://majti.blog.hu/api/trackback/id/3394224...
A 6. élő show második része Lil. C-vel kezdődött, de előtte még visszaidézhettük a múlt heti párbaj néhány pillanatát... A kisfilmből továbbá kiderült, hogy a tinilányok odavannak a színesbőrű fiúért, akinek saját (!) tánciskolája van... Ma esti dala Ne-Yo-tól a 'Beautiful monster' volt, amely célzásértékű nótának is tűnhetett volna... Senki nem vette a lapot, de a mentorok 3/4-ének nem tetszett a produkció... Egyedül Keresztes Ildikó volt, aki megvédte saját versenyzőjét... Nem múlhat el úgy 'X-Faktor' élő adás, hogy Tóth Gabi nem tűnjön fel a műsorban... Énekelt már személyesen, énekelték már a dalát, a tegnap esti adásban pedig otthonában látta vendégül Kováts Verát, aki a múlt héten az 'Elég volt' című nótával jutott tovább... Szerintem is, elég volt... Mármint, Tóth Gabiból... Vera Miley Cyrus 'Party in the U.S.A.' című nótájával zúzott az éjszakában, egy kis geggel az elején - Wolf Katit idéztük meg a 'Vuk' főcím-dalával... A mentorok becsületes produkciónak találták az előadást, Nagy Feró pedig - új szokásához híven - sziporkázott... A legfiatalabb versenyzőt Malek Miklós mentoráltja, Tarány Tamás követte... Az immár szingli "maci-fiú" hozta a tőle megszokott színvonalat, amelyet kiegészített egy kis maci-mozgással is, miközben a 'Flashdance' című filmből a 'She's a maniac'-ot "rekesztette"... A zsűrinek tetszett a produkció, biztosnak tűnik az egykori biztonsági őr továbbjutása... Mint, ahogy az is, hogy sok-sok türelemre van szüksége az élő show végéig kitartóknak, mert megint következett egy kisebb reklám-cunami...
A harmadik részt - még a felező buli előtt - a Nagy Feró által egészen egyszerűen popkirálynőnek titulált Muri Enikő kezdte, aki a barátnőivel horrort nézett a héten... Szánalmas volt, nem úgy, mint a nóta... Lady Gaga 'Edge of Glory'-ja igencsak jól sikerült Enikőnek, igaz, a refrénben néha kapott egy kis segítséget egy ismeretlen női hang "képében"... Ez nem volt túl fair a többiekkel szemben, de George Orwell óta tudjuk, hogy az "egyenlők között is vannak egyenlőbbek"... Keresztes Ildikó "bulista" (?) dalnak titulálta a nótát, Geszti viccelt a szavakkal (már megint), Maleknek nagyon tetszett a produkció, Feró pedig majdnem csúnyán beszélt... A tegnap estét Baricz Gergő zárta, aki igazán bulis volt (de még véletlenül sem "bulista"), de jócskán hamis is... Jet 'Are you gonna be my girl?' című nótája - egyébként - jól állt a fiatal srácnak, Keresztes Ildikó pedig újfent bolondot csinált magából... Kérdem én, mikor teszik már ki ezt a buta libát a műsorból??? Sajnos, soha, ezzel tisztában vagyok... Gergő produkciója után elindult a maratoni dal-ismétlés és felesleges pofázás annak érdekében, hogy minél több SMS-t zsebeljenek be a szavazóktól... Közben fellépett a The Carbonfools egyik legismertebb dalával, a 'Hideaway'-jel... Ördög Nóra szerint történelmi pillanatnak lehettünk szemtanúi, hiszen először szerepelt underground-nak titulált zenekar a műsorban... Mondjuk, én inkább hallgatom a fiúkat ezerszer, mint Tóth Gabit egyszer... A dal után megint feltűnt az erdő mélyéről egy állandó televíziós szörny, a reklám...
A negyedik rész az ál-Harangozó Teri makogásával indult, majd a mentorok mondták el véleményüket az estéről... Ezt követte a közös buli-produkció, Cozombolis 'A zenétől felforr a vérem' című dala... Megjegyzem, ez volt az este első magyar nyelvű nótája (leszámítva a Vuk-geget), úgyhogy a nagy bulizás közben nem nagyon gondoltak a szerkesztők a magyar előadókra, sajnos... No, de aztán végre beindult nyelvünk szépsége, hiszen Flour Tomi jött a 'Mizu'-val... És még néhány ismert dallal, egy speciális és hatalmas mix-be összegyúrva ezeket... Következett még egy dal-mutatás, majd az utolsó egy perc órával és Ördög Nóra végeláthatatlan monológjával... Ez utóbbit egy gong szakította félbe... Felálltak a versenyzők, és elhangzottak sorban a továbbjutók nevei... Ezúttal is ketten maradtak a végére, akiknek párbajozniuk kellett: Kocsis Tibor és Lil. C (utóbbi akárcsak a múlt héten) voltak azok, akik a nézőktől (?) ezen a héten a legkevesebb szavazatot kapták...
A reklám utáni tényleges párbajt Lil. C kezdte Enrique Iglesias 'Hero' című dalával... Jó volt a produkciója, de ugyanezt Kocsis Tiborról is el lehetett mondani... Utóbbi Phil Collins 'Against all odds' című nótájával készült a megmérettetésre... A mentorok véleménye a következő volt - Keresztes Ildikó, természetesen, Kocsis Tibort küldte volna haza, Malek Miklós ugyanolyan okokból Lil. C-t paterolta volna le a színpadról, Geszti Péter a színesbőrű fiút hagyta volna játékban, végül Nagy Feró kellett volna dönteni... Ő azonban a nézőkre hagyta a választást, amely jelen esetben korrekt döntésnek bizonyult, ugyanis, mind a két énekes saját műfajában kimagaslóan teljesített, melynek összehasonlítása teljesen felesleges lett volna - a nézők Malek Miklós mentoráltját tartották játékban... Emiatt Lil. C-nek kellett otthagynia az álmait a világot jelentő deszkákon... Mentségére legyen mondva, hogy emelt fővel viselte kiesését, bár, biztos vagyok benne, hogy róla még hallani fogunk a jövőben...
Egy biztos: Keresztes Ildikó már nem lesz olyan sikeres mentor, mint az előző szériában, hiszen Geszti Péterhez hasonlóan csupán egyetlen versenyzője maradt... Jövő héten dupla adagot kaphatunk az énekesekből, akik az egyéni dalokon túl duettekkel is készülnek a show-ra... Kíváncsian várjuk ezeket is...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.