Úgy tűnik, hogy a közös otthon megteremtése nem jó jel a celebek világában (gondoljunk csak Tóth Gabi és Krausz Gábor házasságára), hiszen alig egy hónappal a beköltözés után máris bejelentette válását az ismert kajakos. Szigligeti Ivett férje saját közösségi felületén úgy fogalmazott, hogy a közös gyerekek ellenére rá kellett jönniük, már nem ugyanúgy szeretik egymást, mint a legelején. A jó kapcsolat, természetesen, fennmarad az érintettek között, a két kisgyermeket is közösen nevelik, de az első közös otthonuk melege elég hamar "kihűlt". 9 év után döntöttek a szétköltözés mellett, de korábban arról is szóltak pletykák, hogy a fiatal sportolónak gondjai akadnak a hűséggel, amely egyszer már rányomta a bélyegét a kapcsolatára. A felesége azon affér felett még szemet tudott hunyni, de úgy tűnik, hogy mostanra - valami miatt - mégiscsak betelt nála a pohár. Azt gondoljuk, sajnos, hogy nem ez lesz az év utolsó celeb-válásáról szóló posztunk.
A válás mellett döntött Szigligeti Ivett és Dudás Miki... (Fotó: Internet)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.