Ma délelőtt 11 órakor vettek végső búcsút Szenes Ivántól a Kozma utcai zsidó temetőben...
Arra gondoltam, hogy a mai posztot neki szentelem...
Szenes Iván Budapesten született 1924. április 25-én. Magyar író, dalszövegíró, dramaturg, zeneszerző, érdemes művész. Statisztikák szerint Magyarország egyik legtöbbet játszott szerzője. A családi hagyomány ápolója, folytatója. Édesapja, Szenes Andor író, színpadi- és slágerszerző, nagybátyja, Szenes Béla író, újságíró, unokanővére pedig Szenes Hanna mártírsorsú költőnő. Felesége Kornai Marianne színésznő volt, aki Latabár Kálmán partnereként tűnt fel Szenes Andor: 'A szenesember' című jelenetében. A Szenes-család alapította a Kornay Mariann Művészeti Díjat, melyet 2010-ben Dér Heni és Oláh Ibolya vehetett át. Lánya, Szenes Andrea riporter, korábban az MTV alelnöke, politikus a Független Kisgazdapárt színeiben.
Szenes Iván 1945 és 1948 között köztisztviselőként dolgozott, majd 1948-49-ben a Világosság című lap munkatársa lett. 1949-50-ben a Fővárosi Népszórakoztatási Intézetben tevékenykedett, 1951 és 1956 között pedig a Vidám Színpad dramaturgja volt. 1956 és 1961 között az Országos Cirkusz Vállalat varieté-osztályának és szabadtéri színpadainak művészeti vezetője lett, 1961 és 1979 között pedig a győri Kisfaludy, illetve a budapesti József Attila Színház dramaturgja volt. 1979-től a Vidám Színpad dramaturgjaként, kabarék szerkesztőjeként, menedzsereként dolgozott.
Hofi Géza szerzőtársa is volt. A rádió részére készült a 'Kell néha egy kis csavargás' című humoros zenés mű. A szerző-triumvirátus harmadik tagja ezúttal (is) Malek Miklós volt. Az előadók - Hofi Géza mellett - Kovács Kati és Koós János voltak. Később ezt az anyagot lemezen is kiadták. Több szám is sláger lett belőle, ezek a következők: Fogsz te a fox helyett...; Macsakduett; Próbálj meg lazítani!; Söprik az utcát; Kell néha egy kis csavargás; Az én világom; A Déli pályaudvar. Hofi részére írt további számai (zeneszerzőjük Malek Miklós): Gondolj apádra!; Szembejönnek a lányok; Kiöregedett vadászkutya dala.
Néhány éve a közszolgálati televízió műsorsorozatot indított dalaiból. A főműsoridőben sugárzott adások nézettsége elérte a kereskedelmi televíziókét (azt már csak én tenném hozzá, hogy nesze neked 'Megasztár' és 'X-Faktor'!). 2010 júliusában két részletben sugározta az MTV a Szenes Színház című műsort. Az internettől sem idegenkedő művész 'Klikkelj rám!' címmel írt egy 21. századi slágert is. 2010 szeptemberétől a kőbányai Bajcsy-Zsilinszky Kórház intenzív osztályán kezelték, hiába. 2010. szeptember 13-án Budapesten örökre eltávozott közülünk, miközben itthagyta nekünk emlékeit, színpadi és televíziós dalait, szerzeményeit.
Színpadi művei:
- A József Attila Színházban (többek között): Váljunk el!; Potyautas; Imádok férjhez menni; Svejk; Kaktusz virága, Kaviár; stb.
- A Madách Színházban: Tévedések vígjátéka
- A Fővárosi Operettszínházban (többek között): Knock out; Balkezes bajnok; Három tavasz; stb.
- A Vidám Színpadon (többek között): Susmus; Lovagias ügy; Kutyakomédia; Isten Veled, édes Piroskám; stb.
- A Kis Színházban (többek között): Mi újság odaát?; Ki van odafenn?; Dobogón vagyunk; stb.
- A Medgyasszay Színházban: Tombol az erény; Ki a papa?
- A Tarka Színpadon: Őfelsége, a sztár
- A Városmajori Szabadtéri Színpadon (többek között): Kikapós patikárius; Ibusz kisasszony; stb.
Filmjei (többek között):
- Állami áruház; Éjfélkor; Szandi Mandi; Angi Vera; Vuk; stb.
Slágerei:
Tudományos igényű diszkográfia dalairól még nem készült. Nem túlzás azonban azt állítani, hogy minden idők legtermékenyebb slágerszerzője. Pálya- és "vetély"-társai több korosztályból kerültek ki. Néhányan közülük: Bradányi Iván, G. Dénes György, S. Nagy István, stb. Az új nemzedék közül pedig említésre méltó Adamis Anna, Bródy János, Miklós Tibor, stb. A teljesség igénye nélkül következzen néhány előadó és neki írt dalcím:
- Apostol együttes: Nehéz a boldogságtól búcsút venni
- Aradszky László: Annál az első ügyetlen csóknál; Isten Véled, édes Piroskám; Nemcsak a húszéveseké a világ...
- Bilicsi Tivadar: Jöjjön ki Óbudára!
- Bodrogi Gyula: A legtöbb ember ott hibázza el; Az a jamaicai trombitás
- Corvina együttes: Három aranyásó
- Cserháti Zsuzsa: A boldogság és én; Kicsi, gyere velem rózsát szedni
- Darvas Iván: Kicsit szomorkás a hangulatom máma
- Harangozó Teri: Minden ember boldog akar lenni; Mindenkinek van egy álma
- Kazal László: Egy duanparti csónakházban
- Koós János: Én, aki nála jártam; Kislány a zongoránál; Nem vagyok teljesen őrült
- Korda György: Találd ki gyorsan a gondolatom
- Kovács Erzsi: Hosszú az a nap
- Kovács Kati: A régi ház körül; Add már, Uram, az esőt!; Ha legközelebb látlak; Nálad lenni újra jó lenne; Találkozás egy régi szerelemmel; Úgy szeretném meghálálni
- Mary Zsuzsi: Mama; Nyári zápor
- Ráday Imre: Mások vittek rossz utakra engem
- Szécsi Pál: Szeretni bolondulásig
- Tolnai Klári és Páger Antal: Orchideák
- Záray Márta: Mondd, mért szeretsz Te mást?
- Vass Éva: Túl szép, amit Te mondsz...
- Váradi Hédi: Engem nem lehet elfelejteni...
- Zalatnay Sarolta: Hosszú, forró nyár; Tölcsért csinálok a kezemből
Szállóigévé vált sorai:
- Kicsit szomorkás a hangulatom máma... Kicsit megrázom magam, ugye, minden rendben van?
- Egyik a fogát szívja, másik a szívét fogja...
- Gondolj apádra, ha rákerülsz a lapátra!
- Lazítani, próbálj meg lazítani... Kell egy kis áramszünet, időnként mindenkinek...
Érdekességek:
- Kertész Imre Nobel-díjas íróhoz - fiatalabb éveikben - munka- és baráti kapcsolat fűzte
- Saját megállapításai szerint cca. 2000 dalt írt, melyből 120 sláger lett
- Írt egy könyvet 'Őfelsége, a sztár' címmel 1962-ben
Kitüntetései:
- eMeRTon-díj (1986.)
- Érdemes művész (1988.)
- Artisjus Huszka Jenő-díj (1994.)
- Fényes Szabolcs-díj (1995.)
- Német aranyérem a 'Budapesti melódiák' című revüjéért
- Európa-díj a porto rico-i fesztiválon
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.