Újabb állomásához érkezett a kreativitás televíziós kivetülése, azaz a "Lego Masters" az RTL-en. A tegnap esti adásban minden párosnak egy-egy golyópályát kellett építenie, amelyen emberi beavatkozás nélkül tud a pingpong labda áthaladni. Természetesen, minden pályának tematikával is kellett rendelkeznie, ebben is jeleskedtek a duók. Építés közben Dóczy Balázs és Puskás-Dallos Peti bejelentette, hogy 1 órás párcserére kényszerülnek a párok, és ki is jelölték ezeket. A "visszarendeződés" után Eszter és Balázs között jelentős feszültség alakult ki, amelyet a házigazdák próbáltak csitítani. Péter és Erzsébet pedig egy speciális megoldással készültek, amelyet mégsem tudtak bemutatni a végén, mert építés közben egyre több bizonytalanságot okozott nekik, így kivették a végső megoldásból.A 12. óra végén minden párosnak elkészültek a művei, a bemutatások után pedig a "golyóálló" próbák is megtörténtek. Előtte azonban Fecó és Kristóf Donátnak és Martinának adták az aranykockát, amely később rossz döntésnek bizonyult. A fiatal barátok építményénél - ugyanis - akadtak hibák, így nekik nem sikerült megoldaniuk a feladatot. Mivel azonban nem volt egyértelmű, hogy ki hibázott, ki lökte meg egy kicsit a plexicsövet, ezért a többiekre bízták Puskás-Dallos Petiék a döntést. Ez sem hozott eredményt, így végül mégiscsak az ismert zenésznek és Dóczy Balázsnak kellett kimondania a végső szót. Ők pedig Bencét és Dudut küldték haza, ezért nekik ért véget a verseny. Folytatása jövő szombaton este következik.
Ezúttal működő golyópályákat kellett építeniük a párosoknak... (Fotó: Internet)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.