A Blikk megpróbált utána járni, mivel foglalkozik, hogy él mostanság Moldoványi Ákos. Az egykori legendás műsorvezetőről nem sikerült semmilyen használható információt szerezni a bulvár napilapnak, a volt kollégái sem tudják, hogy mi lehet vele. Pedig korábban Bacsó Péter "Banánhéjkeringő" című filmjében is szerepelt, akkora népszerűségnek örvendett abban az időszakban. Bayer Ilona szerint, mindig is magának való ember volt, és még ő sem tudja, mi lehet egykori barátjával manapság. Mohai Gábor sem hallott évtizedek óta róla semmit, Horvát János szintén nem tudja, milyen körülmények között élhet Moldoványi Ákos. Belvárosi lakása is jó ideje üresen áll, néha elviszik a leveleket, értesítéseket - mondta el egy szomszédja. Furcsa, hogy hiába volt ő a hatvanas évek végétől közel negyven éven át a Magyar Televízió egyik legnépszerűbb arca, jelenleg úgy tűnik, mintha föld nyelte volna el.
Senki sem tudja, hogy él Moldoványi Ákos mostanában... (Fotó: Internet)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.