Palik Lászlónak és "Mannás" csapatának legutóbbi vendége Bereczki Zoltán volt a "Három igazság" című szériában. Az első kérdés okán az ismert színész elmondta, hogy tudatosan óvja a magánéletét a korábbi, tapasztalati úton szerzett élményei miatt. Az is tudatos döntés volt részéről Szinetár Dórával, amikor beléptek a celebek világába. Akkor váltak árucikkekké, amely egyre messzebb sodorta őket a valóságtól, ez pedig a színésznővel történt válásához vezetett. Akkor meg kellett újra találnia magát, át kellett esnie azon a jellemfejlődésen, amely ahhoz kellett, hogy most ott tartson a saját életében, ahol tart, és úgy tekintsen a világra, ahogy tekint. Mostanra megtalálta a harmóniát, amelynek köszönhetően, a legjobban érzi magát a bőrében. A második kérdés kapcsán derült ki, hogy neki is vannak félelmei, de attól nem tart, hogy elfelejtik az emberek, hiszen tisztában van a saját jelentéktelenségével a világban. Szakmai félelmei azonban nincsenek, gyerekkoriak viszont igen, amelyek megértése segített neki abban, hogy a kislánya is le tudja győzni a saját korlátjait. Az elmúlástól sem tart, mert azt gondolja, hogy nem egyszer élünk, a jelenlegi inkarnációnk pedig csak egy állomása a mindenkori létezésünknek. A pandémia őt és családját is megérintette, nemcsak érzelmileg, hanem anyagilag is. A harmadik kérdés kérdés kapcsán nem tudott választani a televízió és a színpad, a zene és a próza, a zsűri és a szereplői státusz között. Úgy gondolja, hogy neki a kereskedelmi csatornákon való szereplés létszükséglet, mert ezáltal könnyebb dolga van az üzleti életben. Saját kérdése okán pedig az is kiderült, hogy már nem az az ember, mint volt volt tizenöt-húsz éve. Miközben azt gondoljuk, hogy ez teljesen természetesen, arra biztatunk mindenkit, hogy nézzék vissza ezt a beszélgetést a Youtube-on, mert érdemes... (A fotó internetes forrásból származik.)
2022.03.08. 08:47 építészke
Bereczki Zoltán igazságai...
Tetszik
0
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.