A népszerű énekes volt D. Tóth Kriszta "Elviszlek magammal" című sorozatának legutóbbi vendége. Kocsis Tibó a lakásán fogadta a WMN magazin alapítóját, és gyorsan megmutatta neki, hogy milyen körülmények között él. Az is kiderült, hogy nagy LEGO-s, és néhány felnőtteknek (is) szóló gyűjteménye van. Ezt követően már az autóban folytatódott a beszélgetés, amelyből megtudhattuk, hogy legutóbb majdnem tíz éve találkoztak egy UNICEF-rendezvényen az "X-Faktor" megnyerése után. Akkor harmincéves volt Tibó, idén pedig a negyvenet ünnepelte, amely alkalomból egy kis számvetést készített. Ezt a diskurzust tekinti élete legfontosabb beszélgetésének, mert most mondta el először a nagy nyilvánosság előtt, hogy egy férfival él együtt hosszú évek óta boldogságban, szerelemben. Ezt korábban sem titkolta, és a szemfüles Insta-követői észrevehették ezt a tényt, miközben ezzel a vallomásával szeretne jó példa lenni a többi meleg férfi számára. A '90-es években ébredt rá, hogy ő a fiúk után vonzódik, abban a korban, amikor még nem volt sem internet, sem közösségi média. A családja előtt is titkolta, egyedül a nővérének vallotta be, mert félt édesapja reakciójától. Mint utóbb kiderült, alaptalanul, mert ő teljesen természetesen reagált a hírre. Nagyon jót tett neki a 2011-es tehetségkutató, mert akkor volt túl élete első komolyabb szakítását, és ezt könnyebb volt így feldolgoznia. A párjától kapott eljegyzési gyűrűjét büszkén hordja, és nagyon szeretné összekötni az életét Lacival, de ez a mai Magyarországon nem könnyű dolog. Attól nem fél, hogy kevesebb megkeresése, felkérése lesz a jövőben az őszinte vallomása miatt, de ha ez mégis így alakulna, arra is felkészült. Egy nagyon mély, ugyanakkor jó hangulatú beszélgetést láthatnak azok, akik szánnak erre - körülbelül - háromnegyed órát. Azt gondoljuk, megéri... (A fotó internetes forrásból származik.)
2021.10.21. 13:55 építészke
Meglepő dolgot árult el Kocsis Tibor...
Tetszik
0
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.