Természetesen, céges ügyekről, összegekről és üzleti titkokról nem beszélt, másról azonban igen... A Class FM-mel történt szakítása óta ez volt az első interjúja az ismert műsorvezetőnek...
Ebben elmondta, sokan kérdezték a rádiótól való távozásával kapcsolatban, de csak keveseknek szeretne erről beszélni, mert nem akarja, hogy úgy tűnjön, magyarázkodni kényszerül... Az elmúlt húsz évben elege lett a rádiózásból, és nem szeretne 70 évesen is dalokat konferálni... Boros Lajos sem lenne, aki - túl élete zenitjén - még mindig marhul... Közel egy éve kezdte érezni, hogy untatja, amit csinál, és a hallgatókkal is durvábban viselkedett az utóbbi időkben... Láthatóan, nem nagyon rázta meg a elválás ténye, és ezt néha tehernek érzi, mintsem könnyebbségnek... A Class FM-et is egy projektnek tartotta, ahogy minden tevékenységét eddigi életében... A közszolgálati televízióban bemutatott 'Marslakók' című szériát ő maga is bukásként élte meg, pedig a végzettsége megvan egy sikeres sorozat elkészítéséhez... Nem érzi, hogy távozna a médiából, hiszen a 'Heti Hetes'-ben továbbra is látható lesz az RTL 2-n... Nem tartja magát vérbeli celebnek, mert az a koszaka néhány éve elmúlt, amikor sokat foglalkozott vele a bulvár... Úgy gondolja, hogy az adottságai alapján csakis médiabohóc lehetett az elmúlt két évtizedben, mert hősszerelmesnek nemigen felelt volna meg... Rádióműsorában azt a keskeny ösvényt célozta meg, amely minden korosztályt képes szórakoztatni... Soha nem akart komoly médiás lenni, egész életében arra törekedett, hogy - valamilyen szinten - megbotránkoztassa az embereket... Akarattal csak kevés embert bántott meg, mert kicsit lustának érzi magát ahhoz, hogy másoknak ártson...
A beszélgetés lényeges része - számomra - ezután következett... Természetesen, a bloggerekről lesújtó véleményt fogalmazott ismét meg - nem először... A kérdező név szerint megemlítette Sixx-et (nem is értem, hogy miért nem engem), akiről kicsit lesajnálóan nyilatkozott Jáksó... Minden egyes vele készült interjúban azt veszem észre, hogy alapjaiban gondja van azokkal, akik a számítógép mögött ülve, álnevek és álprofilok mögé bújva - esetenként - szidjuk az arra érdemlegeseket... Vagy azokat, akik azt nem érdemlik meg... Az utcán - persze - jópofizunk mindenkivel, majd hazaérve megint vérben kezd forogni a szemünk, amikor meglátjuk a Windows logóját... Szeretném hinni, hogy az ilyen típusú bloggereken túl vannak normálisak is - normális foglalkozással, normális családi háttérrel, normális értékrenddel... Talán, magamat is ezek közé az emberek közé sorolhatom... Természetesen, ha valaki veszi a fáradságot, és visszakeresi a néhány évvel ezelőtti posztjaimat, nem biztos, hogy mindegyiket ugyanabban a hangnemben írnám meg most, de azt hiszem, Jáksónak is voltak/vannak rosszabb periódusai az életében, amikor nem biztos, hogy jó hangnemet üt meg... Megjegyzem, a honi média egyes figurái és műsorai a legnagyobb jóindulat mellett sem emelhetőek semmilyen piedesztálra, szóval, nem lehet jókat írni ezekről... Ha pedig valaki rosszat ír, ő maga válik a főgonosszá, akit verbálisan le kell vadáászni az internet végtelen mezőjéről... Az ismert műsorvezető - egyébként - még hozzátette, hogy azt nem szereti, amikor a tényeket összemossák a véleménnyel, mert utóbbi bárkinek lehet róla (vagy a szerepléséről), hiszen ő maga közszereplő... Elmondta még, hogy szünetet nem tart, mert szerverei és szerződései vannak weboldalakra, programozásra, az ién húszéves fiáról pedig elmesélte, hogy olyan, mint az apja volt régen - csendes, visszahúzódó... Ezt nem szeretné bizonygatni, és azt gondolja, hogy mindenkinek olyan gyermeke van, amilyet megérdemel... Azt már csak én teszem hozzá, hogy minden országnak pedig olyan celebjei, amilyeneket megérdemel... Ebből a szempontból hazánk teljesíthetni jobban is...
A végére pedig egyetlen intelem az olvasóknak: nem fenyegetésképpen írom, de jövök én még divatba...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.